Másodszor eszem a pünkösdfürdői Gyradikoban.
Mit eszem: próbálok enni.
Mert nálam az evés egy kellemes időtöltés. Ha mindezt többen tesszük, akkor az definíció szerint egyszere, egy időben történik. Nemkülönben, amennyiben salátát eszünk a főételhez, akkor azt is - meglepő módon - azonos időben tesszük.
Na nem így a Gyradikoban!
De persze nem ez az első sokk, ami a Dining Guide listavezető éttermében ér, hanem a képen látható tábla, ami a rendelő pultnál vár. Mert itt rendelni kell először egy nem túl kedves, sem segítőkész fiatalembernél. A saláták egy részét például ő adja ki, másik részét (az étlapról nem tudod megmondani) a konyhából kapod majd meg. Na, mielőtt ehhez a pulthoz érnél, akkor látod meg ezt a táblát, ami nyilván nagyon vicces, de erre a helyzetre tökéletes mondat lenne az, amit egyszer Friderikusz Sándor mondott nekem: értem én a viccet, de nem szeretem.
Szóval rendelni kell, nem is illik nagyon kérdezősködni, tétlenkedni - ezt csak úgy érzed.
Amikor először voltam itt, akkor egy gyros tálat és egy valamilyen vegyes grill tálat kértünk. Megkérdezik a nevedet, majd még le se ülsz, hallod. A gyros tál elkészült. És mire partnerem elfogyasztja a gyros tálat, addigra én is megkapom a grill húsaimat. Közben kétszer odamentem megkérdezni, mi a helyzet. Nem kellett volna. Nagyon gyorsan leoltanak, el is szégyelled magad, ez itt nem szokás...
Most hétvégén - tanulva a múltból - egyszerűbb rendelést adtunk le: két gyros tál, egy sárgarépa saláta, egy kis adag görög saláta.
- Név?
- Gábor.
- Van már Gáborunk? - üvölti a szimpatikus fiú, aki az imént vette el a pénzemet.
Ekkor a kezünkben már a répa saláta, no meg az italok. Leülünk, azaz leülnénk, amikor üvöltik a nevem. A két gyros tál elkészült, de nem mondanak semmit sem, rám sem néznek. Amikor félve, halkan megkérdezném, hogy a görög sal..., akkor közbeszólnak: majd szólunk, ha elkészül. Mit közbeszólnak: rád ripakodnak.
Gyakorlatilag a gyros tál 2/3-ának lassú elfogyasztásakor el is készül az igen bonyolult görög saláta, ami durván darabolt, teljesen íztelen paradicsomot és uborkát, valamint lilahagyma karikákat és rendkívül jellegtelen, valójában a paradicsomot meghazudtolóan semmilyen ízű fetát tartalmaz az egyetlen jó dologgal meghintve: pár szem olajbogyó.
A gyros tálról külön bejegyzést tudnék írni, ha gasztro blogom lenne, talán egyszer lesz is, legyen elég most csak annyi, hogy a metroban kapható fagyasztott karika sültburgonya egyáltalán nem hasonlít arra a zöldségre, amit egyszerűen csak krumplinak hívunk, a húsban olykor elrághatatlan inakra lelünk, ami ráadásul hideg. Reménykedünk a görög pitában, hiszen látjuk, hogy meg lett pirítva, de hiába. A pita a leghidegebb. A tzatziki isteni, krémes. A paradicsom ugyanaz az íztelen.
Mindeközben a mellettünk lévő asztalnál két lány próbált meg csajos ebédet tartani. Nem sikerült. A tintahalkarikák akkor lettek készen, amikor a másik lány már megette a muszakát. Őket is leoltották, természetesen.
De mit is várhatunk egy olyan helytől, ahol még nem köszöntek rád, amikor már figyelmeztetnek, hogy anyád nem dolgozik itt.
Tudjátok, én kora 20-as éveimben, amikor még a szüleimmel laktam, de már dolgoztam, néha azért is mentem el enni mondjuk egy, a Gyradikohoz hasonló helyre, mert anyámat szerettem volna kímélni.
És szerintem az étterembe járó emberek többsége úgy van vele, hogy anyáinknál természetesen és szívesen fogjuk meg a tányért, sőt, kapaszkodjatok meg, Gyradiko staff, még az övéiket is!
Viszont akkor megyünk étterembe, ha nem szeretnénk megfogni azt a tányért.
Oké, tudom, ez nem étterem. De akkor sem tartom jó kommunikációs fogásnak, hogy az első üzenet, amit a hely sugároz ez: viselkedj rendesen és takaríts el magad után.
Szolgáltatásminőség szemmel az egészet nem tudom hova tenni. Ma már a Szerájban is kedvesebb a kiszolgálás. Tényszerűen jók a Gyradiko fűszerei, de sajnos az étel teljes egészében nézve, még a szuper répa salátát is figyelembe véve harmat gyenge. Mindehhez egy folyamatos lenézésszerű élmény adódik. Azt érzem, hogy nem akarják, hogy ott legyek. Azt meg főleg nem akarják, hogy magamat elengedve rendeljek. Hogy jól érezzem magam.
Valójában semmi mást nem akarnak, csak elszedni a pénzemet.
Sajnos ezt érzem a Gyradikoban.
És nagyon szomorúnak tartom, hogy egy ilyen hely felkerülhet a Dining Guide toplistájára, vagy hogy a Városban Blog a legjobb budapesti gyros nyomában járva megemlíti ezt a helyet. És nem azért, mert szerintem egyáltalán nem jó az étel. Nem is azért, mert - ha nem is udvariasan és szerintem egyáltalán nem is viccesen - megkérnek, hogy vigyem a tányérokat vissza. Sok ilyen helyet ismerek, jó párat szeretek is. Hanem azért, mert ilyen stílussal, a vendég ilyen szintű lenézésével, degradálásával, figyelembe nem vételével nem lehet valami jó. Nem ennyire jó, nem a legjobb. Egyáltalán: jó nem lehet.
Ha pedig anno jó volt (2011-2012-ben), akkor miért kellett ennyire leromlania? Miért romolhatott le ennyire?
Azért, mert mi, vendégek nem szólunk. Nem írunk nekik levelet, hogy srácok, szedjétek össze magatokat, mi nem ezt szerettük meg. Nem csapjuk ki a balhét. Nem hívjuk ki a főnököt. Nem posztolunk a Facebook falukra.
Úgyhogy, én most kiposztolom oda ezt a cikket.
Kérlek, like-old és oszd meg a Szolgáltatásminőség blog Facebook oldalát: https://www.facebook.com/szolgaltatasminoseg
